Heves harcok kezdődtek a jemeni fővárosban csütörtökön a hadsereg egymással szembefordult alakulatai között.
A páncélos hadosztály állásait erős robbanások rázták meg - mondták el a szomszédos negyedek lakói. Ez a hadosztály vette védelme alá egy ideje az úgynevezett Változások terét, amely a Száleh elnök távozását követelő tiltakozások központjává vált.
Az összecsapás - amelynek szemtanúk szerint két halálos áldozata és tucatnyi sebesültje is van már - hajnalban robbant ki a főváros Haszaba negyedében a belügyminisztériumot őrző, elnökhöz hű erők, illetve a felkelők oldalára állt Szádik al-Ahmar sejk törzsének fegyveresei között. Előzőleg Abed Rabbo Manszúr Hádi alelnök arra figyelmeztetett, hogy a jemeni fővárosban kibontakozó események nyílt polgárháborúba fordulhatnak.
A hivatalos SABA hírügynökség jelentése szerint Hádi találkozott az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) állandó tagjainak és az öböl menti monarchiáknak a nagyköveteivel, hogy egyeztessen velük az Öböl menti Együttműködési Tanácsnak (GCC) a jemeni hatalomátadásra vonatkozó tervéről, s Hádi ezen a találkozón figyelmeztetett, hogy "ha a helyzet berobban, az véget vet (...) minden békés megoldásnak, és Jemenben polgárháború kezdődik".
A március óta tartó tüntetési hullám, amelynek résztvevői a 33 éve hatalom lévő Száleh elnök távozását követelik, a múlt héten véres erőszakcselekményekbe torkollt. Az alelnök hiába hirdetett meg fegyvernyugvást, a tüntetők, az elnökkel szembefordult törzsek fegyveresei és a biztonsági erők összecsapásaiban egy hét alatt legkevesebb 170 ember halt meg.
Kórházi források és szemtanúk szerint szerda este a jemeni fővárostól délnyugatra fekvő Taizzban egy ember meghalt, további öt pedig megsebesült, miután az elnökhöz hű erők állásaiból tűz alá vették a rendszerellenes tüntetések egyik fészkévé vált város néhány negyedét. Helyi lakosok és a hatóságok szerint a biztonsági erők őrizetbe vételeket is végrehajtottak Taizzban.