Világ MTI / hvg.hu 2011. szeptember. 20. 18:39

Megbukott a szlovén kormány, csúszhat az EU mentőalap jóváhagyása

Bizalmi szavazáson kedden megbukott a szlovén kormány. A szociáldemokrata Borut Pahor vezette testület távozására 51, maradására 36 képviselő szavazott. A ljubljanai kormány bukása miatt egyes elemzők szerint csúszhat az EU tervezett mentőalapjának ratifikációs folyamata is.

A döntés miatt lehetséges, hogy előre hozott választásokat kell tartani, az elsőt Szlovéniában azóta, hogy az ország 1991-ben függetlenné vált. A kormány bukását követően hét nap van rá, hogy vagy Danilo Türk államfő, vagy a parlamenti képviselők új miniszterelnök-jelöltet állítsanak, de ha a törvényhozás 30 napon belül nem választja meg az új kormányfőt, előre hozott választást kell tartani. Normális körülmények között jövő év szeptemberében lennének az újabb választások Szlovéniában.

Pahor kormánya 2008 végén vette át az ország irányítását, a következő évben pedig Szlovénia exportorientált gazdaságát súlyosan érintette a kibontakozó válság, azóta pedig a kormány nem igazán volt képes ismét biztosabb alapokra helyezni a szlovén gazdaságot - írta a Bloomberg hírügynökség. A szlovén Abanka Vipa elemzője, Radivoj Pregelj szerint a most megbukott kormánynak nem sikerült végrehajtani a szükséges nyugdíj- és munkaerőpiaci átalakításokat.

A Bloomberg szerint akár már decemberben megtarthatják a választásokat, de így is csúszhat az EU tervezett mentőalapjának, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköznek (EFSF) a jóváhagyása is. "Egy esetleges csúszás Szlovéniában az egész ratifikációs folyamatot lelassíthatja" - mondta a beszámoló szerint a BNP Paribas egyik lengyelországi elemzője. 

Borut Pahor
AP
Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.