700 millió dolláros hitelt vesz fel a verespataki bányacég
A verespataki aranykitermelést tervező Rosia Montana Gold Corproration (RMGC) 700 millió dollárt kíván hitelként felvenni a Royal Bank of Canada vezette nemzetközi banki konzorciumtól, s ha a cég megkapja hamarosan a kitermeléshez szükséges engedélyt, akkor három év múlva már önthetik az első aranyrudat.
A verespataki beruházó 700 millió dollár hitelt készül felvenni. Szentesy Cecília, a vállalat műszaki tervezési igazgatója a Mediafax hírügynökségnek elárulta, hogy a hitelbe felvenni kívánt összeg a verespataki arany- és ezüstkitermelésre szánt beruházás összegének kétharmadát teszi ki. Az utóbbi hetekben több hír is megjelent arról, hogy a román állam is részesedik majd a haszonból, mivel maga is részvényes az RMGC-ben, ezen kívül az állam járulékot is kapna (melynek arányát négy százalékról hat százalékra szeretné emelni).
Az RMGC többségi tulajdonosa a kanadai Gabriel Resources, amely a részvények 80,46 százalékát birtokolja, míg a román állam 19,31 százalékot mondhat magáénak a Minvest Deva cégen keresztül. Más részvényesek összesen 0,23 százalékos részesedéssel bírnak. A Gabriel Resources mögött a nemzetközi üzleti élet nagy nevei állnak, mint például John Paulson, Beny Steinmetz és Thomas Kaplan milliárdosok – olvasható a román hírügynökségi anyagban.
Seabstian Vladescu volt pénzügyminiszter, az RMGC jelenlegi pénzügyi tanácsadója a napokban az Adevarul című napilapnak elmondta (és ezt Szentesy Cecília is megerősítette), hogy a román állam összesen 56 százalékban lesz haszonélvezője a projektnek.
Ez a bevétel a bánya után fizetett adókból és illetékekből, osztalékokból, valamint a neki jutó arany és ezüst eladásából áll. Ez utóbbiak eladásából abszolút értékben 7,5 milliárd dollár folyik majd be, ebből jutna az államnak 4,2 milliárd dollár. Legalábbis az RMGC számításai szerint, amelyek értelmében a cég 900 dollárt tekint unciánkénti átlagárnak. Ez az utóbbi évek átlagára, nem pedig az arany jelenlegi világpiaci értéke – tette hozzá a műszaki tervezési igazgató.
Szerinte a verespataki bányából 245 tonna aranyat és 900 tonna ezüstöt fognak majd kitermelni. A helyszínen 314 tonna arany és 1500 tonna ezüst található – mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy az eljárás során a tartalék 20 százaléka kárba vész. A tervek szerint az első, Verespatakról származó aranyrúd 2014-ben fog elkészülni.