Világ MTI 2011. augusztus. 24. 11:33

Kadhafit Líbiában állítanák bíróság elé

Nyolc hónap múlva választásokat tartanak Líbiában – mondta Musztafa Abdel-Dzsalíl, a lázadókat képviselő Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) vezetője a La Repubblica című olasz napilap szerdai számában megjelent interjúban.

Moammer Kadhafi líbiai vezető sorsával kapcsolatban "az ÁNT tagjai között az az uralkodó vélemény, hogy az államfőt és bandáját Líbiában kell bíróság elé állítani" – közölte Abdel-Dzsalíl.

Az ÁNT-nek a külföldhöz való kapcsolatára vonatkozó kérdésre válaszolva a tanács vezetője leszögezte, hogy az új Líbia tiszteletben fogja tartani a múltban aláírt szerződéseket.

Kadhafi uralkodásának 42 éve - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.