2011. augusztus. 14. 10:19 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 14. 10:19 Világ

Rakéták csapódtak be egy pakisztáni támaszponton

Feltehetően lázadók rakétákat lőttek ki egy félkatonai támaszpontra Pakisztán északnyugati részén vasárnap reggel, és ennek következtében három katona életét vesztette, huszonhárom pedig megsebesült.

Névtelenül nyilatkozó hírszerző tisztek közölték, hogy az észak-vazirisztáni törzsi területen fekvő Mirámsáh támaszpontján csapódtak be rakéták. Észak-Vazirisztán a táliboknak és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harcosainak az egyik fellegvára.

Pakisztánban augusztus 14-én ünneplik a függetlenség napját. A támadás pillanatában katonák éppen felvonták a nemzeti lobogót és az ünnepi beszédre készülődtek. A függetlenség napja az egyik legnagyobb nemzeti ünnep Pakisztánban. A független pakisztáni államot 1947. augusztus 14-én kiáltották ki az indiai brit uralom megszűntekor. A függetlenség napjának alkalmából Pakisztán minden mecsetében ünnepi imák hangzottak el vasárnap reggel, nyolc órakor pedig 3 percre megállt a forgalom az utakon, a rádiókban és a hangosbeszélőkön lejátszották a himnuszt.

Pakisztánban az a szokás, hogy a függetlenség napján minden magas épületet fényfüzérekkel díszítenek fel, és mindenhol kifüggesztik a nemzeti lobogót. Idén azonban szerények lesznek az ünnepségek, mivel az időpont a ramadánra, a muzulmán böjti hónapra esik.

A nagy terrorfenyegetettség miatt vasárnapra teljes létszámban riadókészültségbe helyezték a rendfenntartó erőket, a terrorelhárító egységek és a hírszerző szolgálatok harckészültségben állnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.