Világ MTI 2011. július. 22. 13:52

Atomügyekről tárgyal a két Korea

Találkozott Észak- és Dél-Korea atomügyekben illetékes főtárgyalója pénteken az indonéziai Bali szigetén – jelentette be a dél-koreai külügyminisztérium.

Két év és nyolc hónap óta ez volt az első találkozó a két Korea tárgyalói között – mondta a tárca szóvivője, hozzátéve, hogy a dél-koreai Vi Szong Lak és észak-koreai kollégája, Li Jong Ho tárgyalásai közép-európai idő szerint reggel 9 óra tájban kezdődtek.

Észak-Korea 2008 decemberében vonult ki a nukleáris leszereléséről Dél-Koreával, az Egyesült Államokkal, Japánnal, Oroszországgal és Kínával folytatott tárgyalásokról, egy hónappal később pedig végrehajtotta második kísérleti atomrobbantását.

Addig Észak-Korea elutasította a kétoldalú tárgyalásokat déli szomszédjával atomfegyverprogramjáról, úgy ítélve meg, hogy ezek a fegyverek az elrettentés eszközéül szolgálnak az Egyesült Államokkal szemben. Kína, Phenjan közeli szövetségese a hathatalmi tárgyalások helyett inkább a két Korea közötti párbeszédet szorgalmazta.

A pénteki tárgyalásokra a két Korea közötti feszültségekkel terhes bő egy esztendő után került sor. Dél-Korea bocsánatkérést követel északi szomszédjától két súlyos tavalyi incidens - egy korvett márciusi megtorpedózása és egy sziget elleni novemberi tüzérségi támadás – miatt, amit Phenjan mindmáig visszautasított.

A két főtárgyaló közötti megbeszélés célja az, hogy előkészítsék Kim Szung Hvan dél-koreai és Pak Ui Csun észak-koreai külügyminiszternek a Bali szigeti regionális biztonsági értekezlet keretében tartandó találkozóját – közölte egy dél-koreai diplomata, akit a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézett.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.