2011. július. 15. 17:29 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 15. 17:14 Világ

A román ügyészség nyomásgyakorlásra panaszkodik a Borbély-ügyben

Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodott pénteken Daniel Morar, a romániai korrupcióellenes ügyészség vezetője a Borbély László környezetvédelmi minisztert is érintő ügy kapcsán.

Borbély László neve abban az ügyben bukkant fel, amelyben a gyanúsított egy Szatmár megyei üzletember, Ioan Ciocan. A vádhatóság szerint Ciocan egy 20 ezer euró értékű lakásfelújítással kenyerezte le a minisztert, hogy könnyebben jusson közbeszerzési szerződésekhez. Az ügyészek szerint Szepessy Szabolcs, Borbély személyi tanácsadója közvetített, ő az ügyben szintén gyanúsított. A vállalkozó és a tanácsadó ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség, a miniszter ellen nem kezdeményeztek eljárást.

Morar a román médiának elmondta, hogy az ügyészség munkáját megkérdőjelező és támadó román ellenzéki politikusoknak, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőinek a nyilatkozatait minősíti nyomásgyakorlásnak. Aláhúzta: a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezető politikusainak kijelentései kimerítik a politikai nyomásgyakorlás fogalmát, folyamatosan támadják a DNA-t és ügyészeit, és a konkrét ügy részleteinek ismerete nélkül megalapozatlan következtetéseket vonnak le. 

Morar ide sorolta Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének állásfoglalását is. Egy nappal korábban a romániai magyar szervezet első embere kijelentette: a szövetség vezetősége szerint a Borbély László ellen felhozott vádak megalapozatlanok, és elfogadhatatlannak tartja, hogy a korrupcióellenes ügyészség kiszivárogtat híreket, légből kapott vádakat, bemocskolja a hírnevet. Jelezte, kérni fogják a legfőbb ügyészséget, vizsgálja ki, hogyan lehetséges, hogy az egyik legfontosabb állami intézmény folyamatosan információkat szellőztet meg. Határozottan kérik személyek felelősségre vonását - mondta Kelemen.

Borbély miniszter pénteken az MTI-nek elmondta: ő sem tud egyetérteni azzal, hogy bárki nyomást gyakoroljon az igazságszolgáltatásra. Meggyőződése azonban, hogy ebben az esetben sem lehet szó ilyesmiről. Borbély szerint a demokráciában a politikusoknak joguk van elmondani a véleményüket, az igazságszolgáltatásnak pedig végeznie kell a dolgát. Nem helyesli, hogy ebben a pillanatban az igazságszolgáltatás különböző televíziós adások útján történik. Emil Boc miniszterelnök - aki kiállt minisztere mellett  - korábban kijelentette: a dolgok jelenlegi állása szerint sajtótémáról, semmint igazságügyi vagy politikai eseményről van szó.

 

Hirdetés
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.