2011. június. 13. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. június. 13. 16:41 Világ

Egymilliárd dollárt ad Bill Gates gyerekek oltására

Több mint négymilliárd dollárt - a vártnál jóval nagyobb összeget - adtak össze a szegény fejlődő országokban élő gyerekek védőoltási programjára az adománygyűjtés céljából összehívott hétfői londoni konferencia részvevői, akik közül Bill Gates, az amerikai Microsoft elektronikai óriáscég társalapítója egyedül egymilliárd dollárt ajánlott fel.

A világ leggazdagabb országai - köztük az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Japán - részvételével megtartott rendezvény eredetileg kitűzött célja az volt, hogy 2015-ig 3,7 milliárd dollár új finanszírozási forrás álljon rendelkezésre a főleg gyermekek között pusztító fertőző - elsősorban hasmenéses és tüdőgyulladásos tünetekkel járó - betegségek elleni védőoltásokra.

A londoni konferencia végére azonban az adományozó országok és intézmények összesen 4,3 milliárd dollárnyi segítségre tettek ígéretet. Az összeg zömét a brit kormány, illetve Bill Gates alapítványa állja. David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britannia 814 millió fonttal (1,3 milliárd dollárral) toldja meg a gyermekek globális védőoltási programjára eddig elkülönített - a 2011-2015 közötti időszakra szóló - 680 millió fontos alapját.

Gates a konferencián felszólalva bejelentette, hogy alapítványa egymilliárd dollárral járul hozzá a következő öt évben az oltási programhoz. A rendezvényen elhangzott, hogy a szegény országokban évente kétmillió öt éven aluli gyermek hal meg olyan tüdőgyulladásos fertőzésekben, amelyek ellen már jó ideje létezik védőoltás.

Cameron a rendezvényen közölte: a Nagy-Britannia által felajánlott források segítségével öt év alatt 80 millió gyermeket lehet beoltani, és valószínűleg csaknem másfél millió gyermek élete lesz megmenthető.

Bill Gates szerint az alapítványa által támogatott oltási programok évente egymillió gyermek életét menthetik meg a fejlődő országokban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.