Világ MTI 2011. június. 04. 12:57

Menekülnek az emberek Jemen fővárosából

Ezrek menekültek el a jemeni fővárosból szombaton egy nappal az után, hogy az elnöki palotát támadás érte, s Ali Abdalláh Száleh államfő is megsebesült.

A helyi hírügynökség jelentése szerint Szaúd-Arábiába szállították kórházi kezelésre a jemeni vezetés pénteken megsebesült négy tagját, köztük az elnök súlyos állapotban lévő biztonsági főtanácsadóját, a miniszterelnököt és a parlament két vezetőjét.

A palota mecsetjébe a pénteki ima közben csapódott be egy gránát. A könnyebben megsebesült államfő az éjjel rövid hangüzenetben erősítette meg, hogy jól van, s törzsi ellenségeit tette felelőssé a támadásért. Száleh erői azóta megtorló támadást intéztek a Szádek al-Ahmar sejk vezette törzsi szövetség vezetőinek házai ellen.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.