Kormányzati épületnél robbantottak Kínában
Három kormányzati épületnél követtek el robbantást csütörtökön egy dél-kínai városban; a feltehetően bosszú motiválta bűncselekményben két ember meghalt, további tíz pedig megsebesült - jelentette a kínai állami média.
A legfrissebb jelentések szerint a két halott egyike maga az elkövető, egy 52 éves munkanélküli férfi, Csien Ming-csi (Qian Mingqi) - közölte a tartományi közbiztonsági hivatal munkatársa a Hszinhua hírügynökséggel. A másik - a négy súlyos sérült egyike - a kórházba szállítás után halt meg. Csianghszi (Jiangxi) tartomány Fucsou (Fuzhou) városában először az ügyészségi hivatal közelében történt robbanás. Ezt perceken belül még két detonáció követte a kerületi kormányzat épületénél, majd az élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatalnál, ahol egy jármű repült a levegőbe.
A helyi idő szerint délelőtt 9 és 10 óra között történt detonációk következtében kitörtek a környékbeli házaknak, köztük az ügyészség nyolcemeletes épületének ablakai. Úgy tudni, az egyik robbanás egy parkolóban történt, alig száz méterre a kormányzat épületétől. Szemtanúk szerint legkevesebb tíz személyautó is megrongálódott. A kerületi kormányzat egyik illetékese úgy tudja, hogy Csien "érintett volt egy ház lebontása körüli vitában", s feltételezések szerint ez, vagyis a bosszú indította a helyi kormányzat elleni merényletre. A férfi üzenetet hagyott mikroblogján, amelyből kiderül, törvénytelennek tartja új építésű házának lebontását, s ezért arra kényszerül, hogy "lépéseket tegyen". Hivatali források szerint a férfi elégedetlen volt a kártérítés összegével, s ügyében eljárás volt folyamatban.