Világ hvg.hu 2011. május. 11. 11:23

Földrengés-jóslat miatt menekülnek Rómából

Egy 1915-ben megjósolt nagy földrengéstől tartva számos olasz menekült el Rómából. Tudósok szerint a félelemnek semmi alapja sincs.

Óriási földrengéstől pánikolnak a rómaiak. A munkahelyeken minden ötödik ember szabadságot kért. Sokan a gyermekeiket is kivették az iskolából, és távoztak az olasz fővárosból. A földrengés-pánikot az újságok is annyira komolyan vették, hogy túlélési útmutatókat publikáltak földrengés esetére - írja a Daily Telegraph.

A közösségi médiában terjedő pánik egy szeizmológus jóslatára vonatkozik, aki 1915-ben megjósolta, hogy ezen a napon, 2011 május 11-én nagy földrengés fogja sújtani Rómát. Az 1979-ben elhunyt tudós még életében azt állította, hogy több másik földrengést is előre megjósolt. 1923-ban például Olaszország középső részére jelzett földmozgást a következő év január 2-ára, és a jóslatával csak két napot tévedett. A tudós úgy gondolta, hogy a földmozgások a bolygók, a nap és a hold mozgásának következményei, ezért pontosan megjósolhatóak előre.

Az szeizmológusok ugyanakkor kijelentették, hogy ezek a teóriák minden tudományos bizonyítást nélkülöznek és nincs semmi bizonyíték arra, hogy a földmozgások előre megjósolhatóak lennének. Alessandro Amato szeizmológus szerint semmi bizonyíték nincas rá, hogy május 11-én földrengés érje Rómát. A kutató szerint arra van lehetőség, hogy az említett napon átlagosan harminc rengés érje az egész országot magát, de ez normális Olaszországban, ahol két jelentős törésvonal és többműködő vulkán miatt magas a földrengésveszély.

Hirdetés