Emberi jogi hálózat jön létre az arab országokban
Arab országok emberijog-védő szervezetei csütörtökön megállapodtak arról, hogy hálózatot hoznak létre egymás között e jogok védelmére és érvényre juttatására országaikban.
A résztvevők Mauritánia fővárosában, Nouakchottban tartott, sorrendben 7. éves konferenciájukról közleményt adtak ki, amelyben hangsúlyozták: a hálózat célja az emberi jogok helyzetének javítása, az idevágó törvények védelme és terjesztése az arab világban. Felhívták a figyelmet, hogy továbbra is szükség van az arab intézmények hozzájárulására az ENSZ szakosított intézményei rendszerének erősítéséhez. A hálózat létrehozását az arab világban az emberi jogok terén végbemenő fejlődés indokolja, a több észak-afrikai és közel-keleti országban zajló népfelkelések fényében - olvasható a dokumentumban.
Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Nouakchottban, részt vett az értekezlet egyik munkacsoportjának tevékenységében. A szerdán kezdődött találkozón Tunézia, Marokkó, Katar, Algéria, Egyiptom és Jordánia emberijog-védő szervezeteinek felelősei voltak jelen.