Világ MTI 2011. április. 26. 18:47

Brit feltételek és szankciók Szíriának

Nemzetközi szankciókat helyezett kilátásba Szíria ellen kedden a brit külügyminiszter arra az esetre, ha a szíriai hatóságok nem hagynak fel a tiltakozó megmozdulások részvevőivel szembeni, halálos áldozatokkal is járó erőszakos fellépéssel.

William Hague a londoni parlament alsóházában tett hivatalos nyilatkozatában kijelentette, hogy Szíria "útelágazáshoz érkezett ... kormánya még mindig dönthet úgy, hogy radikális reformokat valósít meg". Hague szerint csak e reformokkal lehet békét és stabilitást teremteni az országban.
   
A szíriai vezetés dönthet az erőszakos elnyomás folytatása mellett is, ebben az esetben azonban Nagy-Britannia európai és más partnereivel együtt olyan intézkedések - köztük szankciók - bevezetésén fog dolgozni, amelyek "hatással lesznek a (szíriai) rezsimre" - mondta a brit külügyminiszter.
   
Hague a nyilatkozatot követő parlamenti vitában felfedte: annak alapján, amit Bassár el-Aszad szíriai államfővel ez év elején tartott találkozóján hallott, úgy véli, hogy a tiltakozó megmozdulások "meglepetésként érhették a szíriai kormányt".
   
William Hague keddi parlamenti felszólalása előtt a brit külügyminisztérium külön írásos közleményt is kiadott a szíriai helyzetről, és már ebben is történt közvetett utalás az esetleges szankciókra. A Foreign Office nyilatkozata szerint Nagy-Britannia - biztonsági tanácsi partnereivel együttműködve - "erőteljes üzenetben" kívánja felhívni a szíriai hatóságok figyelmét arra, hogy "a nemzetközi közösség Szírián tartja a szemét".
   
A brit kormány uniós és térségi partnereivel együtt "lehetséges további intézkedéseken is" dolgozik - áll a keddi brit külügyi nyilatkozatban, amely azonban nem részletezi e lehetséges intézkedések mibenlétét.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?