Világ MTI 2011. április. 19. 15:38

Egy román miniszter lemondását követelik

A román munkaügyi miniszter felesége egy olyan egyesület alkalmazottja, amely európai uniós támogatásban részesült.

Ioan Botis román munkaügyi miniszter lemondását követelik Romániában, miután kiderült, hogy felesége egy olyan egyesület alkalmazottja, amely európai uniós támogatásban részesült. A minisztert a sajtó szembesítette a szerinte összeférhetetlen helyzettel, majd a magas rangú tisztségviselők vagyonát és tisztségbeli összeférhetetlenségét vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hivatalból eljárást indított a tárcavezető ellen. 

Botist kedden Emil Boc miniszterelnök is berendelte irodájába, és mintegy fél órát beszélgettek az ügyről. Ezt követően a miniszter bejelentette, hogy lemond posztjáról, ha az ANI összeférhetetlenséget állapít meg a tisztsége, valamint felesége pozíciója között. A miniszter elismerte, hogy erkölcsi hibát követett el, de leszögezte: csak akkor hajlandó lemondani, ha jogi értelemben is bebizonyosodik, hogy összeférhetetlenségi helyzetbe került.

Emil Boc
AP

A román sajtó szerint Botis felesége olyan egyesületnek az alkalmazottja, amely tavaly szeptemberben európai uniós támogatást nyert egy munkaerő továbbképzési projekthez. Ennek az egyesületnek a székháza a miniszter lakásának közvetlen szomszédságában található, felesége ott tanácsadóként dolgozik, és a miniszter közlése szerint havonta 8 ezer lejt (mintegy 2 ezer eurót) keres. A romániai átlagbérek ennek az összegnek az egynegyedét sem érik el.

A miniszter elmondta, hogy 2007 óta, az egyesület megalapításától kezdve ismeri az alapítókat, és támogatta őket tevékenységükben. Az európai uniós pályázat elnyerése során azonban egyforma elbírálásban részesültek a többi pályázóval - hangoztatta Botis hozzátéve, hogy felesége kedden felmond az egyesületnél. 

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.