2011. április. 13. 21:53 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 13. 21:55 Világ

Többen rosszul lettek a Tóásó-per tárgyalásán

Nem történt érdemi előrelépés a bolíviai bíróságon az úgynevezett terrorista csoport magyar vonatkozású ügyében szerdán sem, mert az ügyészség képviselői aznap nem vitték magukkal az éppen szükséges periratokat.

Az eljárásban több tucat személyt, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt államellenes összeesküvéssel és terrorizmussal vádolják. A cochabambai bíróság ülése eleve késéssel kezdődött, és ugyanabban a szűk teremben, amelyről már korábban kiderült, hogy sem a gyanúsítottak hozzátartozói, sem a sajtó érdeklődő képviselői nem férnek el mindannyian. Rolando Sarmiento bíró kérelmezte ugyan az eljárás áthelyezését egy nagyobb terembe, de erre elutasító választ kapott az igazságszolgáltatás adminisztratív illetékeseitől. A sajtót viszont csak akkor engedik majd  be, ha elférnek - jegyezték meg a helyi ellenzéki újságok.

A terem ráadásul levegőtlen, ezért szerdán is hárman panaszkodtak rosszullétre, és az egyik gyanúsítottat, akit a rossz tapasztalatok miatt már nem csak ápolónő, hanem orvos is elkísért, ki kellett kísérni. A szükséges periratok híján a bíró csütörtökre napolta el a meghallgatást - mondta el telefonon az MTI-nek Lukács Csaba, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként van jelen az eljáráson.

Szerdai fejlemény, hogy a bíró elrendelte két nyugalmazott tábornok - Gary Prado Salmón és Lucio Anez Rivera - előállítását, mert nem tettek eleget az idézésnek. Gary Prado arról nevezetes, hogy ő vezette a Che Guevara argentin-kubai gerillavezért elfogó különítményt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.