Egyiptomban nem forradalom volt, hanem katonai puccs – így sommáz a Stratfor amerikai geopolitikai kutatóintézet egyik minapi elemzésében. A Stratfor emlékeztet arra, hogy Hoszni Mubarak február 11-én lemondott, a kormányzást pedig egy katonai tanács vette át: felfüggesztették az alkotmányt, a parlamentet feloszlatták. Bár a kairói Tahrír téren összegyűlt tömeg lelkesen ünnepelte Mubarak távozását és a demokrácia győzelmét, a rezsim a helyén maradt, sőt, totális ellenőrzést szerzett az intézmények felett. Az egyiptomi rendszer bástyája ugyanis – Gamal Abdel Nasszer hatalomra kerülése, azaz 1952 óta – a hadsereg. Márpedig a hatalom nem a Mubarak lemondását követelő tömeg, hanem a katonai vezetés kezében maradt.

Az elemzés szerint Mubarak lemondása nem a Tahrír térre, illetve a januári demonstrációkra nyúlik vissza. A dráma valójában hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az elnök 47 éves fiát, Gamalt akarja utódául. A „civil” Gamal azonban soha nem volt katona, sőt, kapcsolatban sem állt a katonai felsővezetéssel. Ebből a nézőpontból voltaképpen Mubarak próbálkozott azzal, hogy Gamal kinevezésével megdönti a fennálló katonai rezsimet. Ha ez sikerült volna neki, akkor a katonai rezsimet örökletes monarchia váltotta volna fel – pontosan az a rendszer, amely Nasszer 1952-es katonai puccsa előtt fennállt. A katonai rezsim attól rettegett, hogy Mubarak ezen ambícióját nem éli túl a rendszer.

Élet a Tahrír téren Mubarak lemondása után

A Mubarak elleni tüntetések nem voltak ugyan a katonai vezetés ínyére (a katonák nem így szeretik intézni a politikai ügyeket), de azzal, hogy a tüntetők csak az elnök távozását és nem a rezsim bukását követelték, kapóra jöttek nekik a demonstrációk. Azzal ugyanis, hogy a demonstrálók krízist okoztak, napirendre tűzték a kérdést: mi legyen az elnök sorsa?

A tüntetők csak statisztáltak?

Az egyiptomi hadsereg nehezen átlátható – jegyzi meg elemzésében a Stratfor –, így kevésbé lehet tudni, hogy a Mubarak elleni puccsban a katonai vezetők közül kik voltak a buzgók, s kik azok, akik inkább vonakodtak. Utóbbiak a Stratfor szerint a Mubarak generációjához tartozókból kerültek ki, míg a legbuzgóbbak a fiatalabb tisztek soraiból, akik inkább „húznak” az amerikaiakhoz, mintsem az öregek.

Az elemzés szerint az idősebb katonatisztek (s egyben Mubarak barátai) így nyomás alatt voltak: egyfelől a fiatalabb tisztek, másfelől az Egyesült Államok sürgette őket, hogy cselekedjenek. Ez végül be is következett: a rendszer ugyan korábban is a hadseregben központosodott, február 11-ével a katonaság közvetlen ellenőrzést szerzett minden felett. A tüntetők ebben a drámában csak a „háttérfüggöny” szerepét játszották, s egyben igazolták a katonaság akciójának szükségességét.

Csakhogy ez nem utcai forradalom, hanem katonai puccs annak érdekében, hogy a rezsimet továbbra is a hadsereg dominálja. Ez pedig egybecseng azzal, amit a tömeg akart.

A nagy kérdés az, hogy a puccs átfordul-e egyáltalán forradalomba. A hadsereg azt ígéri, betartja a tüntetők kérését, azt, hogy Egyiptomban demokratikus és szabad választások legyenek. A Stratfor szerint azonban nem világos, hogy ezt az ígéretet komolyan is gondolják-e a katonai vezetők, vagy csak azért mondják, hogy a tömeg hazamenjen és megnyugodjon.

Fél év alatt nem lehet demokratizálni egy országot

Egyiptom demokratizálódásában ráadásul mélyebb problémák vannak – hívja fel a figyelmet az elemzés. Egyrészt Mubarak teljesen elpusztította a civil társadalmat, így jó időbe telhet, amíg koherens politikai pártok képesek lesznek jelölteket találni és indítani egy választáson. Másrészt a hadsereg mélyen behálózza az országot. Így erősen kérdéses, hogy az átalakuláshoz elég-e a katonák által mondott hat hónap – a hadsereg ugyanis fél év múlva ígért választásokat, ekkortól vonulna le a porondról a katonai tanács.

Az Izraellel való béke ugyancsak kérdéses. A hadseregnek elemi érdeke a béke, így kap csak támogatást az Egyesült Államoktól. Most már nincs Szovjetunió, amely fel tudná szerelni fegyverekkel az országot, így ha Egyiptom ebben a kérdésben összerúgja a port az amerikaiakkal, fegyverek nélkül marad. Csakhogy a Tahrír téren lévők közül többen nem biztos, hogy ugyanolyan Izrael-politikát folytatnának, mint ami Mubarak alatt jellemezte az országot. Azt viszont nem tudni, hogy a 80 milliónyi egyiptomi hogyan gondolkozik erről a kérdésről és mi lesz, ha a többség esetleg mást akar, mint ami a hadsereg érdeke.

A valóság tehát az, hogy Egyiptomban – a Mubarak-családot leszámítva – minden maradt úgy, ahogy volt. Ugyanazt a külpolitikát folytatják, amit az elűzött elnök képviselt. A jelenleg kormányzó katonai vezetők demokráciát ígérnek ugyan, de nem tiszta, mit is értenek alatta. Ha azt, amit nyugaton jelent a demokrácia, akkor viszont az nem világos, hogy ilyen időkeretben (fél év) hogyan valósítják meg. Ugyanakkor a Stratfor szerint az sem igaz, hogy Egyiptomban semmi nem történt és nem lenne fontos az, ami történt. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ami történt, az nem az, amit a média bemutatott, hanem annál sokkal komplexebb folyamat.

Ahogy egy kairói magyar látja

„A rendőrök visszatértek, de szerintem most kevesebben vannak, mint voltak. A boltok többsége már nyitva van. Még érvényben van a kijárási tilalom éjféltől hajnali 6-ig, de ez már alig észrevehető, mert akkor már alszanak az emberek. A forgalmi dugók is megszűntek, most éppen homokvihar van. A piramisok újra megnyitottak, de turistákat még nem láttam. Elég kedvezményes árak vannak a szállodákban, a dahabi Hiltonban száz euró alatt félpanziót kínálnak” – adott helyzetjelentést telefonon a hvg.hu-nak a Kairóban élő Weiss Dániel. Az egyik nemzetközi szervezetnél dolgozó Weiss elmondta: a televízió székháza előtti út le van zárva, barikádok, tankok vannak a környékén, míg a Tahrír téren már mennek az autók, bár hétfőn még volt néhány tüntető. Mubarakék korábban szították a külföldiek ellen a hangulatot, szerinte ennek tudható be az amerikai riporternő bántalmazása. „Én is voltam ünnepelni pénteken, akkor, amikor a nőt megverték, pár száz méterre voltam attól a helytől, de semmi rosszat nem tapasztaltam: az emberek felmásztak a tankokra, fényképezkedtek a katonákkal, zászlókat lengettek, gyerekek voltak babakocsiban” – mesélte.

Még tart az eufória, de vannak, akik szkeptikusak

Weiss Dániel szerint az eufória még tart, sokan zászlót raktak a kocsijukra. „Elhiszik azt, amit a hadsereg mond, hogy igazi választások lesznek. Van egy szórólap, amelyen azt kérik az emberektől, hogy tartsák az utcákat tisztán, ne vegzálják a nőket, ne hajtsanak be egyirányú utcába, építsék együtt az új Egyiptomot” – mondta. Weiss Dániel nagyrészt egyetért a Stratfor elemzésével, szerinte is puccs, nem pedig forradalom történt. Weiss azt jósolja, hogy a hadsereg majd kiad magából egy fiatal katonatisztet, aki leveti magáról az egyenruhát, s ő lesz az elnök. „Talán egy picit jobb lesz Egyiptomnak, de szkeptikus vagyok aziránt, hogy valódi demokrácia lesz. A nemzetközi szervezetek is bizonytalanok egyelőre, kapkodnak, nem látják még tisztán a folyamatokat.”