2011. február. 08. 10:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 08. 10:19 Világ

Asztalhoz ültek a két Korea katonai vezetői

A két országot elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluban tárgyalt a két koreai katonai vezető.

A két ország tábornokai a megbeszélésen kijelölték egy magas rangú katonai - feltehetően védelmi miniszteri - szintű találkozó időpontját, valamint napirendjét. Értesülések szerint  megvitatták a feszültség újabb kiéleződését Észak és Dél között.     

Tavaly novemberben egy dél-koreai szigetet ért, négy halálos áldozattal járó, észak-koreai tüzérségi támadás. A megosztott Koreai-félszigeten ezt követően nőtt meg jelentősen a feszültség. Az eset nyolc hónappal a Cshonan dél-koreai hadihajó elsüllyesztése után történt, amikor negyvenhat tengerész vesztette életét. Szöul Észak-Koreát vádolja a torpedótámadással, míg Phenjan határozottan elutasította a vádakat.

A dél-koreai védelmi minisztérium nem szolgált további részletekkel a keddi ülésről. A két Korea az elmúlt hónapban visszafogta harcias nyilatkozatait és az Egyesült Államok és a hatoldalú tárgyalások házigazdája, Kína nyomására a tárgyalások felújításában állapodott meg. 

A két ország között technikailag még mindig hadiállapot van, mert 1950 és 1953 közötti háborújuk nem békeszerződéssel, csak fegyverszünettel zárult. Az azóta eltelt időszakban számtalan halálos áldozattal járó konfrontáció történt, többek között határokon átnyúló kommandós rajtaütések, politikai gyilkosságok, repülőgépek elleni támadások és katonai összetűzések.

Peking és Washington az észak-koreai nukleáris leszerelésről folyó hatoldalú tárgyalások újrakezdésének egyik feltételeként szabta, hogy a két Korea képviselői tárgyalóasztalhoz üljenek. Phenjan közölte, hogy kész visszatérni a hatoldalú tárgyalásokra, míg Szöul és Washington megkérdőjelezte Észak-Korea nukleáris leszereléssel kapcsolatos szándékának őszinteségét. Bizonyítékként emlegették az új észak-koreai urándúsítóról szóló, tavaly novemberben nyilvánosságra került beszámolókat.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.