2011. január. 13. 14:09 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 13. 14:10 Világ

Munkanélküliségi rekord és sztrájk Görögországban

A megszorító intézkedések hatásaként rekord magasságba szökött Görögországban a munkanélküliség, miközben a szállítási dolgozók csütörtökön 24 órás sztrájkot tartanak éppen az ágazati megszorítások elleni tiltakozásul.

A csütörtökön közzétett adatok szerint tavaly októberben 13,5 százalékos volt az állástalanok aránya Görögországban a szeptemberi 12,6 százalék, és az egy évvel korábbi 9,8 százalék után. Hivatalosan 684.047-en voltak munka nélkül a hónapban, ez 39 százalékos emelkedés 2009 októberéhez képest. A statisztikai hivatal által nyilvánosságra hozott munkanélküliségi ráta a legmagasabb a foglalkoztatási adatok havi szintű rögzítésének 2004. évi kezdete óta. A 13,5 százalékos aránnyal Görögország a negyedik legnagyobb munkanélküliségi mutatót tudhatja magáénak az EU-ban, Spanyolország, Szlovákia és Írország után. 

A foglalkoztatási helyzetet súlyosbította, hogy késő ősszel már véget ért az idegenforgalmi idény. Az állástalanok száma a legmagasabb a 15-24 éves korosztályban, ahol minden harmadik fiatalnak nincs munkája. A 25-34 év közöttiek körében 18 százalék a munkanélküliek aránya. A sztrájkoló szállítási dolgozók csütörtökön a veszteséges ágazati cégek átalakítása, a jelentős tarifaemelések és a dolgozói átcsoportosítások ellen tiltakoznak, annak ellenére, hogy egy bíróság a munkabeszüntetést korábban törvényellenesnek minősítette. A péntek hajnali öt óráig tartó sztrájk nyomán Athén közlekedése megbénult, ugyanakkor az Athént Görögország más részeivel összekötő vonatközlekedésben, valamint az athéni nemzetközi repülőtérre irányuló forgalomban nincs fennakadás.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.