2011. január. 06. 11:00 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 06. 11:02 Világ

Brüsszeli lap: Magyarországnak el kell oszlatnia a kétségeket

A The European Voice című brüsszeli hetilap szerint Magyarországnak el kell oszlatnia a médiatörvénnyel kapcsolatos kételyeket.

Az Economist-csoporthoz tartozó, kizárólag európai uniós ügyekkel foglalkozó újság - amely terjedelmes címoldalas anyagában és vezércikkében is a magyar jogszabályról írt - felsorolta a törvénnyel kapcsolatos, csaknem valamennyi eddigi politikai nyilatkozatot, pro és kontra. Megjegyezte, az EU-ban szokatlan, hogy egyes tagországok más tagok helyi szabályozását bírálják. Nicolas Sarkozy francia elnök szóvivőjét idézve hozzátette: szerinte ugyanakkor a törvény "a sajtószabadság súlyos csorbulását" jelenti, és több tagállam szeretné elérni, hogy megváltoztassák. A European Voice úgy vélte, hogy a törvény szövege túlságosan sok értelmezési lehetőséget tesz lehetővé.

A jelenlegi politikai helyzetben pedig a szabályozó hatóság esetében is fennáll "legalább a kockázata", hogy egyes interpretációi politikai megfontolásból erednek majd. A vezércikk szerint figyelembe kell venni, hogy nem olyan országról van szó, amelyben megszakítás nélküli a médiapluralizmus, a véleménynyilvánítási szabadság és a virágzó demokrácia. Olyan országról van szó, ahol a média politikai és üzleti érdekek küzdőtere, és még élő emlékezet, hogy lábbal tiporták - vélte a European Voice.

A független, sokoldalú sajtó fejlesztése különösen fontos egy olyan országban, amelyben problémákat okozott a kiélezett politika és a faji alapú szélsőségesség - tette hozzá. Európában szétnézve nem nehéz más példákat találni, ahol a média szabályozásának politikai interferenciái vannak. Az azonban Magyarország "balszerencséje vagy butasága", hogy éppen akkor vezet be egy problémás új médiaszabályozást, amikor átveszi az uniós elnökséget - áll a lapban. A soros elnökség intézményének egyik hosszú távra szóló erénye, hogy betöltőjének bizonyos hozzáálláshoz, alapértékekhez kell igazodnia. Magyarországnak is méltónak kell lennie erre - emelte ki a brüsszeli hetilap.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.