Román lap: Orbánnak változtatnia kellene stílusán
Az Európai Unió magyar elnökségének megkezdéséről írnak a hétfői román lapok a Fidesz-kormány eddigi belpolitikájának a tükrében.
A Ziarul Financiar írásának címében úgy fogalmaz: az EU elnökségét most az a Magyarország veszi át, amelyet Európa legautoritáriusabb politikai vezetője irányít. A tekintélyes pénzügyi-üzleti napilap egyebek között emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor kormányzása alatt különadókat vezettek be, szűkítették az alkotmánybíróság előjogait, gyakorlatilag államosították a magánnyugdíjpénztárakat, és legalább négy független intézmény vezető testületében kaptak helyet Fideszhez közel álló személyek.
Orbánnak és pártjának a cselekedetei nyílt bírálatokat váltottak ki Nagy-Britannia, Németország és Luxemburg részéről - fűzi hozzá a lap, utalva az Európai Bizottságnak a médiatörvényt érintő kritikájára is. A Bloomberg nyomán idézi Vahl Tamást, a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökét, aki szerint a magyar kormánynak most arra kell törekednie, hogy nemzetközi szinten átformálja a Magyarországról kialakult képet. Kovács Lászlót is idézi, miszerint a kormány intézkedései ellentétben állnak a demokrácia szellemével. A szocialista politikus és volt EU-biztos szerint ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ország az unió fekete bárányává válik.
A román lap szerint Orbán eltökélt abban, hogy ellenálljon a médiatörvény megváltoztatására irányuló nyomásnak. Az újság úgy fogalmaz: ez a konfliktushelyzet az EU számára sorsdöntő pillanatban alakult ki, amikor az integrációs szervezet az euróövezet országainak nyújtandó pénzügyi támogatás egész mechanizmusát készül átalakítani, és meg akarja szilárdítani a költségvetési fegyelmet.
A Ziarul Financiar azt is megállapítja: elnöksége hat hónapjában Magyarország szeretné folytatni az EU bővítését, a romák beilleszkedésére is hangsúlyt helyez. Orbán arra is törekszik, hogy megszilárdítsa az unió reakcióképességét a gazdasági problémákkal szemben. E célok eléréséhez azonban Orbánnak változtatnia kellene agresszív stílusán - írja elemzőkre hivatkozva a román lap.
Meg nem nevezett brüsszeli diplomaták a lap szerint úgy vélik: a Magyarország által követett, nem szokványos politikának aligha lesz erős hatása az EU-ra. Egy meg nem nevezett európai uniós diplomata a lapnak úgy fogalmazott: ezek az intézkedések valóban nem lesznek jótékony hatással a magyar elnökség szempontjából, de - mint mondta - "nem kell eltúloznunk ezt a hatást".
A Jurnalul National arra emlékeztet, hogy a magyar elnökség égisze alatt esedékes Romániának és Bulgáriának a schengeni övezethez való csatlakozása. Utal arra, hogy Magyarország már jelezte: e két ország csatlakozása prioritás lesz a magyar elnökség számára. A lap szerint ez teljesen érthető, hiszen e két ország csatlakozása a romániai magyarok számára is nagyobb mozgásszabadságot biztosít majd.