2011. január. 01. 13:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 01. 12:55 Világ

Phenjan az ellenségeskedések beszüntetését ajánlotta Szöulnak

Észak-Korea az újév alkalmából kezdeményezte Dél-Koreánál, hogy 2011 az enyhülés jegyében teljen el a Koreai-félszigeten.

A KCNA hírügynökség ismertette a vezető észak-koreai lapok szombaton megjelent, egybecsengő szerkesztőségi cikkeit, amelyek azt javasolják, hogy a két országot szembeállító konfrontáció vitorlájából mihamarabb fogják ki a szelet,  teremtsék meg az észak és dél közötti  párbeszédet és együttműködést előmozdító légkört. Elemzők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a phenjani hivatalos álláspontot tolmácsoló írások konkrét javaslatot nem tartalmaznak a tárgyalások felújítására. A cikkek viszont ugyancsak megismétlik azt az indítványt, hogy prioritást kell adni az atomfegyverek eltávolításának a Koreai-félszigetről.

A két Korea viszonya viharos évet hagyott maga mögött. Az 1950-53-as háborújuk óta az egyik legfeszültebb időszak volt köztük az elmúlt esztendő, amely folyamán felsejlett annak a  réme is, hogy ismét fegyveres konfliktusba keverednek egymással. Márciusban - szöuli állítás szerint - észak-koreai tengeralattjáróról kilőtt torpedó süllyesztette el a Cshonan nevű dél-koreai korvetett 46 tengerészt a hullámsírba küldve. Phenjan azóta is tagadja, hogy köze lett volna a hadihajót ért tragédiához.

November 23-án az észak-koreai tüzérség ágyúzott egy dél-koreai szigetet, amely 11 kilométerre van az északi partoktól. Ebben az incidensben két dél-koreai tengerészgyalogos és két építőmunkás halt meg. Phenjan magyarázata szerint a támadás válasz volt az egyre szaporább dél-koreai szárazföldi és tengeri hadgyakorlatokra, amelyekről az észak-koreai vezetésnek az a véleménye, hogy országuk biztonságára veszélyesek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.