2010. december. 22. 20:53 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 22. 21:04 Világ

Többezres diáktüntetések Olaszországban

Olaszország-szerte több ezer diák tüntetett szerdán a felsőoktatást érintő, megszorítást előirányzó reformcsomag ellen.

A rendőrség minden eshetőségre felkészült: a múlt heti rendbontást megelőzendő Róma több területét lezárták, és a szenátus épülete elé is kordont húztak. A megmozdulást rendező diákszervezetek válasza erre a következő volt: "Hadd maradjon nyomorúságának magányában a hatalom palotája, mi máshová megyünk!" Végül a La Sapienzia egyetemnél gyűlt össze a tömeg. Az olasz fővárosban a részvevők nagy számának - a szervezők szerint 20 ezer fő - ellenére nem történt különösebb incidens, nem úgy, mint Palermóban, Nápolyban és Milánóban.

A szicíliai nagyvárosban a fiatalok egy csoportja kővel dobálta meg a rendőrség épületét, kukákat gyújtott fel, és összecsapott a biztonsági erőkkel, aminek során néhányan könnyebben megsérültek. A szemétválság miatt reflektorfénybe került Nápolyban a tüntetők egy időre megszállták a vasúti síneket, és lángra lobbantottak néhány hulladékhegyet. Milánóban az állami egyetem környékén a tiltakozók nekimentek az egyenruhásoknak, majd később a menet megzavarta a közlekedést, mivel nem követte a megbeszélt útvonalat.

Hetek óta zajlik a tiltakozás az új oktatási törvény ellen, de a siker esélye csekély: a szenátus legkésőbb csütörtökön véglegesen lezárhatja a kérdést. A diákok utolsó mentsvára Giorgio Napolitano olasz államfő, aki még megtagadhatja dokumentum aláírását. A tiltakozók egyébként levélben fordultak hozzá a következő szavakkal: "Ha aláírja a Gelmini törvényt, azzal megsemmisíti az oktatáshoz való jogot, amely társadalmunk alapszerződésének, a méltányosságot és demokráciát biztosító alkotmánynak egyik alapvető pillére."

A diákok és oktatók azért bírálják Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök jobbközép kormányát, mert szerintük ki akarja éheztetni az iskolarendszert. Mariastella Gelmini oktatási miniszter csak a 2011-es évre 700 millió eurós megszorításokat tervez a felsőoktatásban. Ezen kívül minden ötödik nyugdíjazott professzor után vesznek csak fel egy új tanerőt. A kormány két évvel korábban is szigorú takarékossági intézkedésekkel sújtotta az iskolákat.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.