2010. december. 21. 13:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 21. 13:36 Világ

Román katonai vezetőket vádolnak korrupcióval

A korrupcióellenes ügyészek azzal gyanúsítanak öt magas rangú katonai vezetőt, közöttük két tábornokot, hogy kenőpénzt fogadtak el a hadseregbe jelentkező fiataloktól. Jelenleg előzetes letartóztatásban vannak.

A román legfelső bíróság hétfőn késő este hagyta jóvá az ügyészeknek azt a kérését, hogy az öt gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezzék. Jelenleg büntetőjogi vizsgálat van folyamatban ellenük.

A korrupcióellenes ügyészek Mihai Chirita tábornokot hamis okiratok kiállításával, okirat-hamisításra való felbujtással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, akárcsak Ion Marian dandártábornokot. Az ügyészek szerint anyagi haszonért cserébe, előnyben részesítettek néhány jelöltet a román védelmi minisztérium kötelékébe való felvétel vizsgáin. Ezek a személyek a román hadseregbe szerettek volna felvételt nyerni.

Az ügyészek szerint az öt gyanúsított különböző pénzösszegekért cserébe előre kiadták a vizsgázóknak az írásbeli tételeket, és magas katonai rangjukat kihasználva, nyomást gyakoroltak a vizsgáztató bizottságokra a kenőpénzt fizetők "sikeres levizsgáztatása" érdekében.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.