2010. december. 10. 14:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 10. 14:30 Világ

Zavarok a német légi közlekedésben

Elsősorban a légi közlekedésben okozott érezhető gondot pénteken Németországban a havazás és a hideg, emiatt több tucat járatot kellett törölni a nagyobb repülőtereken.

Berlin két repülőterén, Tegelen és Schönefelden a déli órákig mintegy 35 járat maradt ki. Az Easyjet társaság délelőtt egyetlen járatot sem indított Schönefeldről, míg a másik fapados társaság, a GermanWings is törölni kényszerült néhány járatot. Ennek oka az volt, hogy a repülőtéren elfogyott a gépek felületének jégmentesítésére használt vegyszer, így az éjjel a hangárokon kívül parkoló repülőgépek nem tudtak fölszállni. Délelőtt azonban megérkezett az utánpótlás, így a jégmentesítő brigádok is elkezdhették a munkát.

A legnagyobb német repülőtéren, Frankfurtban délelőtt 40 járatot kellett törölni, és a többi járat jelentős része is csak késéssel tudott felszállni. Illetékesek mindkét városban azt ígérték, hogy délutánra normalizálódni fog a helyzet. Szászország közútjain pénteken is kaotikus viszonyok uralkodtak. A havas, jeges országutakon és autópályákon délig 426 baleset történt. Jelentős torlódásokat okozott a sűrű havazás Rajna-vidék-Pfalz tartományban is az A3 autópályán.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.