2010. november. 24. 12:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 24. 12:21 Világ

Japán Kína segítségét kéri Észak-Korea megfékezésében

Kan Naoto japán kormányfő arra kérte Kínát, hogy segítsen megfékezni Észak-Koreát, amelynek tüzérsége az előző nap ágyúzott egy dél-koreai szigetet.

A kormányfő üzenetében arra a tényre hivatkozott, hogy Pekingnek jelentős befolyása van Phenjanra. "Kínának fontos szerepe van a nemzetközi közösségben, és ez nagy felelősséggel is jár. Úgy vélem, Kínának felelős országként kell meghoznia a megfelelő válaszlépéseket" - mondta a japán kormányfő újságíróknak.

Kan az előtt tartott tájékoztatót a médiának, hogy elkezdődött a japán kormány válságtanácskozása a két Korea közötti incidens ügyében. Kitazava Tosimi nemzetvédelmi miniszter pedig azt mondta a sajtóértekezleten, nem lehet kizárni annak eshetőségét, hogy az észak-koreai atomfegyverprogram már igen előrehaladott állapotban van.

Kedden a gazdasági és költségvetési politikáért felelős államminiszter, Kaieda Banri felvetette, hogy Tokió az incidens nyomán szigoríthat az Észak-Koreával szemben érvényben levő szankciókon.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?