2010. november. 10. 12:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 13:23 Világ

A francia elnök aláírta a vitatott nyugdíjreformot

Nicolas Sarkozy francia elnök aláírta a vitatott nyugdíjreformot, amelyet szerdán közölt a francia hivatalos közlöny.

A nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 60-ról 62 évre történő fokozatos emelését előíró törvény kihirdetésére alig néhány órával azután került sor Franciaországban, hogy azt az alkotmánytanács kedden jóváhagyta. A több milliós tüntetések ellenére a parlament október 27-én szentesítette a törvény végleges változatát. A parlament által elfogadott törvények alkotmányosságát ellenőrző intézmény jóváhagyására Martine Aubry, az ellenzéki Szocialista Párt főtitkára úgy reagált, hogy az alkotmánytanács "pusztán jogi szempontból" döntött, s a baloldal továbbra is bírálni fogja a reformot, amely megfogalmazása szerint "legalább annyira igazságtalan, mint felesleges".

A szeptember óta tiltakozó megmozdulásokat és az országot lebénító sztrájkokat kiváltó nyugdíjreform végig vitelét Sarkozy korábban mandátuma legfőbb célkitűzéseként jelölte meg. A reform kihirdetése ezért a másfél év múlva esedékes elnökválasztás előtt új fejezetet nyit az elnök politikájában, amit Sarkozy kormánya átalakításával kíván indítani. Erre jövő hét elején kerülhet sor. Szerdai sajtóértesülések szerint az elnök várhatóan megtartja a reformpárti Francois Fillont a miniszterelnöki székben, de távozhat Bernard Kouchner külügyminiszter, akinek helyére a jelenlegi gazdasági miniszter, Christine Lagarde tűnik a legesélyesebbnek. 

Az 56 éves kormányfő az utóbbi napokban nyilvánosan is jelezte, hogy folytatni kívánja a kabinet élén - amelyet Sarkozy 2007-es megválasztása óta irányít - megkezdett munkát. A miniszterelnök, aki visszafogott stílusával jóval népszerűbb Sarkozynál, a kormányátalakítás során számíthat a jobboldali képviselők többségének támogatására. Bár Sarkozy hivatalosan még konzultációkat folytat az új kormányfő személyéről, a kormányhoz közel álló sajtó eldöntött tényként kezeli Fillon megtartását, ami elemzők szerint annak beismeréseként is értelmezhető majd az államfő részéről, hogy igazából nincs más választása. 

Az elmúlt hetekben felmerült a jelenlegi energiaügyi és közlekedési miniszter, a centrista Jean-Louis Borloo neve is a miniszterelnöki posztra. A közvetlensége és szociális érzékenysége miatt népszerű politikus azonban kedden maga közölte, hogy Sarkozy tudatta vele: nem ő a kiválasztott. Megfigyelők szerint azonban Borloo hirtelen félreállításával - aki akár elnökjelöltként is feltűnhet 2012-ben Sarkozyvel szemben - az államfőnek nehéz lesz a kormányátalakítást "új kezdetként" bemutatnia.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.