2010. október. 29. 14:36 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 29. 14:40 Világ

Kevesebb KFOR-katona marad Koszovóban

Ötezer főre csökkenti a NATO a Koszovóban állomásozó nemzetközi erő (KFOR) létszámát - jelentette be pénteken Brüsszelben az észak-atlanti szervezet.

Az eredetileg több mint 16 ezer fős KFOR karcsúsítása már korábban megkezdődött, párhuzamosan azzal, hogy a Szerbiától függetlenné vált Koszovóban alapvetően megszilárdult a biztonsági helyzet.

Észak-Koszovó szerb többségű területein ugyan időnként továbbra is történnek atrocitások, az összkép alapján azonban lehetségessé vált, hogy a KFOR megkezdje a biztonság fenntartásáért viselt fő felelősség fokozatos átadását a koszovói biztonsági erőknek.

A lépcsőzetes KFOR-csökkentés jegyében most megkezdődő szakaszban több hónap alatt kívánnak "lemenni" az ötezres létszámra. Ezt a kapacitást már sokkal kevésbé minősítik "végrehajtó mandátummal rendelkező" erőnek, inkább "elrettentő jelenlétről" beszélnek az atlanti szövetség főhadiszállásán. Jelentős tartalékok állnak azonban készenlétben arra, hogy szükség esetén akár gyorsan újra megnöveljék a KFOR erejét.

Hirdetés
Címkék