2010. október. 26. 15:24 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 15:35 Világ

Kitört a Merapi vulkán Indonéziában

A vulkán háromszor is füstfelhőt és vulkáni hamut lövellt ki. A környéken hétfő óta a legmagasabb szintű készültség van érvényben.

Kitört kedden a Merapi vulkán az Indonéziához tartozó Jáva szigetén. A tűzhányó háromszor is füstfelhőt és vulkáni hamut lövellt ki. A környéken hétfő óta a legmagasabb szintű készültség van érvényben, 19 ezer ember kitelepítését már megkezdték a hatóságok. Szakértők szerint az utóbbi évek leghevesebb kitörésére lehet számítani.

Egy indonéz vulkanológus jelentése szerint helyi idő szerint délután hat óra körül három robajt lehetett hallani, majd láthatóvá vált a másfél kilométer magasra kilőtt hamu, és a kráterből vízgőz is kitört. A kitörések után 20 embert kellett kórházba szállítani, őket a forró hamu égette meg. A tűzhányó 10 kilométeres körzetéből főleg nőket, gyerekeket és időseket telepítettek ki, de sok férfi a falvakban maradt, hogy gondját viselje a hegy termékeny talaján virágzó gazdaságoknak és az állatoknak.

A Jogjakarta városától 26 kilométerre található Merapi (szó szerint Tűz-hegy) a legaktívabb indonéz tűzhányó, átlagosan négy évente, legutóbb 2006 júniusában tört ki, akkor két ember meg is halt. A vulkán ébredését rendszerint földrengések is jelzik, a mostani kitörés előtt mintegy 500-szor megmozdult a föld. A négy évvel ezelőtti katasztrófát megelőzően a Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű földrengés sújtotta környéket, amelynek 5800 ember esett áldozatul. 1930-ban 1300-an vesztették életüket a Merapi kitörésekor.

 

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.