2010. október. 22. 08:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 22. 10:24 Világ

Két ember már elvesztette szlovák állampolgárságát

Két nő vesztette el szlovák állampolgárságát a közelmúltban, bejelentették ugyanis, hogy más ország állampolgárai lettek - írja az Új Szó című pozsonyi lap pénteken.

"Az egyik magyar, a másik olasz állampolgár lett" – közölte Alena Koisová, a belügyminisztérium munkatársa. Az újság szerint a 3319 eurós büntetést nem kell megfizetniük, mert önként jelentkeztek.

A Robert Fico-kormánya által elfogadott törvényből, amely megfosztja szlovák állampolgárságától a más ország állampolgárságát igénylőket, a jelenlegi kormány a jelek szerint eltávolítja a szankciókat. Az előző kormány ezzel a jogszabállyal a magyar állampolgársági törvényre reagált, amely megkönnyítette a honosítást a külföldi magyaroknak.

Sem pénzbírsággal, sem más korlátozással nem sújtja majd a szlovák állampolgársági törvény a más állampolgárságot felvevőket, ha a parlament elfogadja a jogszabály kedden benyújtott koalíciós módosító javaslatát - írta az Új Szó szerdán. A koalíciós javaslat szerint, amelynek részletei még nem ismertek, visszakapják szlovák állampolgárságukat azok, akik azt a Fico-kormány általi módosítás alapján veszítették el.

"A Magyar Koalíció Pártja (MKP) jó irányban tett elmozdulásnak tekinti a kettős állampolgárság felvételére vonatkozó koalíciós törvénymódosítást" - közölte nyilatkozatában Berényi József, a párt elnöke. "Az MKP üdvözli, hogy a jelenlegi szlovák kormánykoalíció több politikusa változtat véleményén, és hajlandó támogatni egy olyan megoldást, amelyet az MKP kezdettől fogva szorgalmazott" - áll a nyilatkozatban. Berényi ugyanakkor jelezte: "személy szerint a szlovák mellett igényt tartok a magyar állampolgárságra is".

A szlovák állampolgársági törvény szigorítását májusban fogadta el a szlovák parlament, válaszul a magyar állampolgársági törvény módosítására. A jogszabály július 17-én lépett életbe, elfogadását támogatta az akkor még ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is. A magyar állampolgársági törvény, amely lehetővé teszi, hogy tartós magyarországi tartózkodás nélkül is megkapható legyen a magyar állampolgárság a határon túli magyarok számára, augusztus 20-án lett hatályos, de csak január 1-jén válik végrehajthatóvá.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.