Súlyos kompbaleset Amszterdam közelében
Összeütközött Hollandiában pénteken egy teherszállító hajó és egy személyszállító kis komp, utóbbi utasai a vízbe zuhantak - jelentette a holland média.
Egy német teherszállító hajó ütközött egy kis személyszállító kompnak pénteken reggel hétkor Hollandiában, a kompról emberek estek a vízbe. Az Amszterdamtól tíz kilométerre délre, a Nieuwer Ter Aa városánál történt baleset után egy órával még nem lehetett tudni, hány ember utazott a kompon, illetve voltak-e sérültek. Az Amszterdam-Rijnkanaal viszonylaton közlekedő komp csak gyalogosok és kerékpárosok szállítására szolgált, sajtójelentések szerint legfeljebb tucatnyi utas fért el rajta. Vezetőjét egyelőre nem találják. Helyi közlések szerint leginkább diákok használják, de pénteken a holland iskolákban nem volt tanítás.
A holland televízió tudósítása a helyszínről
Jelenleg a mentőalakulatok az áldozatokat próbálják kihúzni a vízből, nyilatkozta a mentők szóvivője, Frans Zuiderhoek telefonon a NOS holland közszolgálati csatornának. A német teherhajó kapitányát a hatóságok kihallgatták. A nagy forgalmú csatornán a közlekedést órákra leállították a baleset miatt.
A baleset helyszíne