2010. október. 13. 16:37 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 13. 16:39 Világ

Párizs hazatérésre szólítja a Jemenben dolgozók családját

A francia külügyminisztérium szerdán figyelmeztette a Jemenben dolgozó franciák családtagjait, hogy a biztonsági helyzet romlása miatt hagyják el az országot.

Bernard Valero külügyi szóvivő szerint az intézkedés "átmeneti", és a "Jemenben lévő nagy francia cégekkel egyeztetve" hozták, illetve tájékoztatták róla a jemeni hatóságokat is. Ugyanakkor a jemeni francia nagykövetség továbbra is zavartalanul működik - mondta  a szóvivő. Az országban mintegy 840 francia állampolgár tartózkodik, a minisztérium nem közölte, hogy közülük hány embernek javasolja a távozást. 

Kedden az al-Kaida jemeni szárnya az ország elnökének megdöntésével fenyegetőzött, válaszul Ali Abdullah Szaleh terrorizmusellenes kampányára, amelyet az Egyesült Államok is támogat. 

Az al-Kaidával rokonszenvező jemeni felkelők célkeresztjében régóta ott van az elnök, aki kedden Párizsban tárgyalt Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.