2010. szeptember. 29. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 29. 14:38 Világ

Letartóztatták az Imanol-osztag három tagját

Az ETA baszk szakadár terrorszervezet három feltételezett tagját tartóztatták le szerdán a spanyolországi Baszkföldön - jelentette be a belügyminisztérium szóvivője.

A csendőrségi művelet, amely szerda reggel kezdődött, lehetővé tette, hogy kihallgassák az ETA egyik osztagának három feltételezett tagját. A kihallgatásokat házkutatások követték. Néhány héten belül az volt a harmadik, az ETA ellen irányuló akció, legutóbb kedden vették őrizetbe a szervezet külföldi propagandaszárnyának, az Askapenának hét tagját.

A szerdai műveletet azért indították, mert az ETA egy feltételezett tagja azt állította, létezik egy speciális, Imanol néven működő kommandó, amelynek jelentős robbanóanyag-készlet van a birtokában - írta az egyik spanyol szaklap, a Vasco Press. Az újság információi szerint a három letartóztatott férfi az Imanol-osztag tagja. A spanyol belügyminiszter, Alfredo Pérez Rubalcaba ezúttal is hangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is szigorúan áll az ETA-hoz, ameddig az nem tisztázza a szeptember elején homályosan felvázolt fegyverszünet feltételeit.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.