2010. szeptember. 23. 14:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 23. 14:55 Világ

Milosevics fia politikai menedékjogot kapott

A szerb ügyészség szóvivője szerdán bejelentette, hogy a néhai Szlobodan Milosevics fia, Marko Milosevics politikai menedékjogot kapott Oroszországban. Amennyiben azonban elhagyja az államot, elfoghatják az egykor rettegett fiatalembert.

Marko Milosevics a belgrádiak ellenszenvét azzal vívta ki, hogy úgy viselkedett apja uralmának idején, mintha övé lenne a szerb főváros, nevét még a belgrádi éjszakában is csak suttogva merték kimondani. Az ügyészség azonban dohánytermékek törvénytelen forgalmazása miatt orrol rá, társaival ugyanis igazán nagy tételben forgalmaztak zárjegy nélküli cigarettát. Édesanyját, a már megszűnt Jugoszláv Baloldal nevű párt egykori vezetőjét hivatali visszaéléssel és a fent említett illegális cigarettaüzletben való aktív részvétellel is gyanúsítják.

A szerb hatóságok már két éve tudják, hogy Marko biztonságban van, de hivatalosan még csak most erősítették meg a tényt. Milosevics fia ellen 2007 júniusában indult eljárás, az Interpol is körözést adott ki ellene, de Oroszország megvédi volt szövetségesének családját. A pozsareváci városi bíróság a közelmúltban le is zárt egy ügyet, amelyben a Milosevics uralmának megdöntésében döntő szerepet játszott Otpor mozgalom tagjait ért bántalmazás miatt várták a vádlottak padjára Marko Milosevicset. "Az oroszok nem indokolták a döntésüket, csak röviden közölték, hogy Marko Milosevics és anyja Mirjana Markovics politikai menedékjogot kaptak" - részletezte a történetet a Pressnek a szerb belügyminisztérium. A lap felkereste a belgrádi orosz nagykövetséget is, hogy megtudják a védelem okát, de az orosz diplomaták sem kívánták kommentálni a történteket.

Mirjana Markovics ellen is eljárások folynak Szerbiában, ezért ő sem látogatott haza 2003 óta. A szerb sajtóban felmerült korábban, hogy hamarosan elévülnek azok az ügyek, amelyekben szeretnék kihallgatni a megboldogult elnök feleségét, ezért a szerb ügyészég sebtében változtatott a vádakon. A nő ügyvédje szerint azonban ez a hirtelen buzgalom csak arról árulkodik, hogy Szerbiában a tények nem szilárd, hanem rugalmas, alakítható dolgok.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.