2010. szeptember. 21. 20:22 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 21. 22:39 Világ

Nem térhet haza Milosevics özvegye

A belgrádi ügyészség kedden meglepő döntéssel megakadályozta, hogy közel tíz évig tartó moszkvai tartózkodása után hazatérhessen Szerbiába a hatalomból 2000-ben eltávolított Szlobodan Milosevics néhai szerb elnök özvegye.

A Mirjana Markovics ellen érvényben lévő nemzetközi elfogatóparancs az özvegy büntethetőségének elévülésével, október 13-án megszűnne, csakhogy az ügyészség az utolsó pillanatban szigorított a 2002-ben kisebb jogsértés miatt emelt vádakon, így az eljárás mégsem évül el - közölte a belgrádi ügyészség. Korábban kiszivárgott, hogy a 68 esztendős Markovics vissza akart térni Szerbiába.

A szerb igazságügyi minisztérium államtitkára, Szlobodan Homen bejelentette, hogy a kilencvenes évekre visszamenő nagyszabású cigarettacsempészés ügyében indított eljárás is folytatódik. Ezzel cáfolta a Press lap hírét, miszerint jegelték a vizsgálatot. Markovics a szintén Moszkvában élő fiával, a most 36 éves Markóval több száz millió eurós haszonra tett szert. A csempészésben a hatóságok szerint segítségükre voltak a vámhatóságok és a titkosrendőrség is.

Szlobodan Milosevics 2006 márciusában halt meg hágai börtöncellájában, mielőtt lezárult volna az ellene a Nemzetközi Törvényszéken népirtás, emberiesség elleni és háborús bűntettek miatt indított büntetőper. Markovics ideológiai támaszt jelentett férje nacionalista háborús politikájában. Korábban csupán egy állami lakás kiutalásánál felmerült hivatali hatalommal való visszaélés miatt emeltek ellene vádat. Fia ellen pedig azért indítottak eljárást, mert erőszakot alkalmazott egy politikai ellenfelével szemben - az eljárást a múlt héten elévülés miatt megszüntették.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.