2010. augusztus. 23. 11:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 23. 10:53 Világ

Kilencedik napja tart a dugó Peking mellett

Kilencedik napja araszolnak a teherautók a 110-es autópálya és a Peking-Tibet autópálya keleti szakaszán, ahol a kisebb balesetetek és lerobbant autók után most útfelújítások is lassítják a forgalmat. Az állami CNR rádió szerint a sor már több mint 100 kilométer hosszú.

A Peking felé tartó teherautók augusztus 14-én ragadtak a dugóban, amely a kínai fővárosból északnyugatra, Hebei tartományba, majd onnan nyugatra továbbfutó 110-es autópályán, illetve a vele összekapcsolódó Peking-Tibet autópálya kivezető szakaszán alakult ki. A közlekedési hatóságok nem tudnak mit kezdeni a kaotikus helyzettel, amelyet tovább nehezítenek az útvonalon augusztus 19-én indult felújítási munkálatok. A munkák tervezett befejezési időpontja szeptember 13-a, így az araszolás még akár egy hónapig is eltarthat – írja a Xinhua hírügynökség.

A helyi szabályok szerint az autópálya pekingi szakaszát ugyan csak négy tonnánál könnyebb teherautók használhatják, ám az utóbbi időben egyre több jármű szállít ennél súlyosabb gyümölcs- vagy szénrakományt, ezzel tovább rontva az út minőségét. A most kialakult dugónak azonban nyertesei is vannak: a helyiek akár négyszeres áron is el tudják adni portékájukat a sorban álló járművek sofőrjeinek.

 

Hirdetés