2010. augusztus. 16. 10:36 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 16. 10:39 Világ

Szaddám milliókkal honorálta Jörg Haider szívességét

Egy tanú megerősítette, hogy Jörg Haider néhai osztrák politikus pénzt kapott Szaddám Huszeintől egy 2002-es iraki látogatásáért - írta hétfői számában egy osztrák hetilap.

Franz Limpl Irakban élő osztrák építészmérnök azt nyilatkozta a Profil című hírmagazinnak, hogy Haider 2002 februárjában 500 ezer dollárt, három hónappal később további kétmillió dollárt kapott azért, hogy látogatása alatti, valamint későbbi nyilatkozataiban támogassa a nemzetközi elszigeteltségben lévő iraki diktátort. A látogatást állítólag maga Limpl segített tető alá hozni.

A lap egy héttel korábban közzétett egy dokumentumot, amely állításuk szerint szintén azt támasztotta alá, hogy Haider és környezete dollármilliókat kapott Szaddám Huszeintől. Haider akkoriban az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Karintia szövetségi tartomány miniszterelnöke s az osztrák politika egyik leginkább vitatott személyisége volt. A politikus 2008 októberében életét vesztette egy autóbalesetben. 

Az iraki ügyben megnevezett többi politikus cáfolta a Profil állításait. Egyikük, Ewald Stadler hamisítványnak nevezte a dokumentumot. Mint mondta, az aláíróként feltüntetett iraki tisztségviselő nem ismeri el sajátjának az aláírást, emellett az iraton szereplő hivatalos pecsétet a szóban forgó időpontban még nem használták. Az osztrák hírmagazin az iraki belügyminisztérium egyik dokumentumára, valamint annak Szíriában készült angol fordítására hivatkozott múlt heti cikkében. A 2008 májusi keltezésű dokumentum a Szaddám-korszakot feltáró vizsgálat nyomán született.

Szintén a Profil adta hírül augusztus 1-jén, hogy mintegy ötmillió eurót találtak Haider több liechtensteini bankszámláján. A pénz eredete és rendeltetési célja után is vizsgálódnak - írta akkor a magazin. A lap azt az értesülést rebbentette fel, hogy az összeg Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőtől származott. Haider - akkor már mint a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) párt elnöke - 12 fantomcéget tartott fenn, és ezek bankszámláin találtak rá a pénzre. A titkos számlákon tartott egész összeg eredetileg 45 millió eurót tett ki, de kétes spekulációk, befektetések után ötmillióra olvadt.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.