2010. július. 14. 19:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 14. 19:43 Világ

Letiltották a női bírákat a válóperes ügyekről Malajziában

Nem foglalkozhat válóperekkel Malajzia iszlám bíróságának első két női bírája - mondta egy tisztségviselő szerdán.

Húsz elismert muszlim bíró ül össze a héten, hogy megállapítsa: tulajdonképpen mely ügyekkel foglalkozhatnak a bírónők. Az iszlám rendelkezései szerint a válóperek, valamint az úgymond erkölcsi jellegű bűncselekmények (szerencsejáték, alkohol) egyértelműen nem tartoznak a női bírák hatáskörébe. Egyik nő sem vett még részt peres ügyekben, de azt várják tőlük, hogy képesek legyenek dönteni a tartásdíj és a tulajdonlás körül kialakult vitákban. A bírónők azt mondták, hogy tiszteletben tartják a húszfős testület döntését, bármi legyen is az. A két női bírát májusban nevezték ki, hogy cáfolják azt a felfogást, amely szerint a saría bíróságok a férfiakat részesítik előnyben. 

Malajziában az igazságszolgáltatás két fórumon zajlik: a világi bíróságok elé kerül a büntető- és polgári perek többsége, de a családi vitáknál és az erkölcsi bűncselekményeknél a muszlimok az iszlám jogon (saría) alapuló bíróságokat hívják segítségül. A délkelet-ázsiai ország 28 milliós lakosságának kétharmada muzulmán. A nőket a saría bíróság ok előtt rendszeresen hátrányos megkülönböztetés éri az örökösödési és a válópereknél. A jelenlegi ügy is aggodalmakra ad okot, hiszen úgy tűnik, a női bírák alkalmazása nem jelenti automatikusan a diszkrimináció problémájának megoldását.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.