Irán: a CIA hamis információkat terjeszt az atomprogramról
Irán hétfőn visszautasította az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vádját, amely szerint az ország rendelkezik annyi gyengén dúsított uránnal, hogy két atomfegyvert állítson elő. Mahmúd Ahmadinezsád elnök szerint Irán kész tárgyalni a Nyugattal nukleáris programjáról, de csak augusztus vége felé.
"Az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások a lélektani hadviselés eszköztárába tartoznak, és az a céljuk, hogy negatív képet alakítsanak ki Irán békés célú atomprogramjáról" - idézte az IRNA hivatalos iráni hírügynökség Ramin Mehmanparasztot, a külügyminisztérium szóvivőjét. "Az amerikai illetékesek és a hírszerző ügynökségek mindenkinél jobban tudják, hogy az iráni atomprogram semmiképpen sem katonai célú" - folytatta Mehmanparaszt. "Azok, akik ilyen hamis információkat terjesztenek, el akarják terelni a nemzetközi közvélemény figyelmét azokról az országokról, amelyek valójában birtokolnak atomfegyvert: például a cionista rezsimről, amely az egyik legfőbb veszélyt jelenti a világ biztonságára nézve."
A CIA igazgatója, Leon Panetta vasárnap az ABC televízió This Week című műsorában azt mondta, hogy Irán két éven belül akár bevethető atomfegyverrel is rendelkezhet. Irán többször hangsúlyozta, hogy nukleáris programja kizárólag békés célú. Ennek ellenére az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) június 9-én újabb szankciókat fogadott el az iszlám köztársaság ellen, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig külön korlátozásokat is életbe léptetett, hogy tovább fokozza a Teheránra nehezedő nyomást. Az Egyesült Arab Emírségek központi bankja arra utasította a helyi pénzügyi intézeteket, hogy fagyasszanak be 41, Iránhoz köthető bankszámlát - közölte egy dubaji üzleti napilap hétfőn.
Irán kész tárgyalni a Nyugattal nukleáris programjáról, de csak augusztus vége felé - mondta hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök. Ahmadinezsád kijelentette: a késleltetéssel az a célja, hogy megbüntesse a nagyhatalmakat az újabb gazdasági szankciókért, és megtanítsa őket arra, hogy miként kell beszélni egy másik nemzettel. Az iráni elnök szeretné, ha a "bécsi csoportot" alkotó Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kiegészülne Brazíliával és Törökországgal, azaz a két ország is részt venne az atomdossziéval kapcsolatos tárgyalásokon.
Ahmadinezsád a májusban Törökországgal és Brazíliával elért teheráni megállapodás alapján tárgyalna a nagyhatalmakkal az uráncseréről. "A megbeszélések valószínűleg Mordad hónap végén (augusztus 22), a Ramadán közepén kezdődnek majd" - felelte Ahmadinezsád egy sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre. Az iráni elnök a szankciókkal kapcsolatosan figyelmeztette a Nyugatot, hogy megtorolják azt, amennyiben hajóikat megállítják és átvizsgálják. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa június 9-én újabb büntetőintézkedéseket fogadott el az iszlám köztársaság ellen. A Nyugat azzal vádolja Iránt, hogy a békés célú nukleáris programról beszél ugyan, de atomfegyvert fejleszt ki.