2010. június. 22. 18:28 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 22. 18:24 Világ

Clinton jobb elnök lenne Obamánál az amerikaiak többsége szerint

Az amerikaiak többsége szerint Hillary Clinton volt first lady, jelenlegi amerikai külügyminiszter jobb elnök lenne Barack Obamánál - derült ki a Rasmussen közvélemény-kutatásának kedden ismertetett adataiból.

A felmérés szerint a megkérdezettek 57 százaléka tartja alkalmasnak az elnöki tisztségre Clintont, míg Obamáról 51 százalék gondolja ugyanezt. A válaszolók 34 százaléka tartja a volt first ladyt alkalmatlannak, míg a 17 hónapja hivatalban levő Obama esetében ez a mutató 44 százalék. A közvélemény szerint mindkét demokrata párti politikus rátermettebb az elnökségre, mint bármelyik republikánus vetélytárs.

A legjobb, 49 százalékos alkalmassági mutatót utóbbiak között Mitt Romney, volt massachusettsi kormányzó érte el. A 2008-as elnökválasztási kampányban az ismeretlenségből előtört Sarah Palin, Alaszka egykori kormányzója a felmérésben gyengén szerepelt: a válaszolók 26 százaléka érzi úgy, hogy jó elnök lenne belőle, 61 százaléka ellenkezőleg vélekedik.

Az 1000 fős mintán végzett előző heti telefonos kutatás szerint a férfiak Romney-t és Clintont tartják a legalkalmasabbnak, a nők Clintont sorolják az első helyre, Obamát a másodikra. A fiatalok körében továbbra is Obama a legnépszerűbb. Elemzők már azt latolgatják, hogy Clinton esetleg újra indul a következő elnökválasztáson. A Rasmussen adatai szerint a választók 64 százaléka úgy tippel, hogy a következő elnök valószínűleg republikánus párti lesz. Az intézet keddi, azaz napi népszerűségi mutatója szerint Obama teljesítményét a választók 53 százaléka rossznak ítéli, 46 százalék tartja pozitívnak.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.