2010. június. 10. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 10. 18:13 Világ

Az arab országok az izraeli atomtevékenység elszámoltatását követelik

Az arab országok - Irán támogatásával - csütörtökön követelték, hogy Izrael adjon számot atomerejéről és nukleáris tevékenységét helyezze nemzetközi felügyelet alá.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi székhelyén Mahmúd el-Amín, a szervezethez delegált szudáni képviselő az arab tagállamok nevében kifejtette, hogy Izrael nukleáris fenyegetést jelent, amit az arab országok elleni agresszív politikája tovább erősít, veszélybe sodorva a közel-keleti térség békéjét és biztonságát. Ali Asgar Szoltaníje, Irán NAÜ-nagykövete úgy vélekedett, hogy Izrael nem hajlandó nemzetközi kötelezettségeket vállalni, és ennélfogva veszélyt jelent az egész világra.

A Közel-Keleten egyedül Izraelnek van atomfegyvere, a számítások szerint hozzávetőleg 200 nukleáris robbanótöltettel rendelkezik. A zsidó állam azonban az úgynevezett szándékos kétértelműség doktrínáját követve sohasem erősítette meg vagy cáfolta, hogy vannak-e területén ilyen fegyverek. Az Egyesült Államok tiltakozása ellenére az arab országoknak mindenesetre sikerült elérniük, hogy a NAÜ kormányzótanácsa - 1991 óta először - napirendre tűzze az izraeli atomkapacitással kapcsolatos kérdéskört.

Izrael azon országok egyike, amely vélhetően rendelkezik nukleáris fegyverrel, de nem írta alá az atomsorompó-szerződést (NPT). A szerződést aláíró országok azonban a múlt hónapban megállapodtak abban, hogy 2012-ben konferenciát tartanak a tömegpusztító fegyvereknek a közel-keleti térségből való kitiltásáról. A célkitűzés megvalósulása esetén Izrael arra kényszerülne, hogy csatlakozzon az NPT-szerződéshez, és akkor már nem térhet ki nukleáris berendezéseinek a nemzetközi ellenőrzése elől.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.