Kim Dzsong Il feltehetően Kínába érkezett
Feltehetően belépett Kína területére Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt szállító páncélozott vonat - közölte hétfőn egy szöuli illetékes.
Azt mondta, hogy a különleges szerelvény befutott a határ kínai oldalán fekvő Tantung városába, és nagyon valószínű, hogy a vonaton van az észak-koreai vezető is. A szerelvényt közel 200 kínai rendőr vette körül. Már vasárnap indoklás nélkül lezárták a Tantung és Talien közötti gyorsforgalmi utat, illetve május 5-ig nem fogad vendégeket az a szálloda, ahonnan rálátni a két ország határán fekvő vasúti hídra.
Kisvártatva olyan hírügynökségi jelentések érkeztek, hogy a szerelvény továbbindult Kína belsejébe, s ezután feloldották a tantungi vasútállomás zárlatát, eltűntek onnan a katonai és rendőri erők, illetve nincs már ott a katonaság által őrzött két szerelvény sem, amelyek vélhetően biztonsági okokból az észak-koreai vezetőt szállító szerelvény előtt haladnak.
Szöuli diplomáciai forrásokból vasárnap vált ismertté, hogy Kim Dzsong Il hamarosan felkeresi Kínát. Ha helytálló a szöuli média jelentése, úgy ez Kim első külföldi útja azóta, hogy 2008-ban híre kelt: a külvilágtól hermetikusan elzárkózó ország vezetőjét szélütés érte. Az ezredforduló óta Kim Dzsong Il négyszer járt Kínában. Utoljára 2006 januárjában kereste fel a szomszédos országot, meglátogatta Kína kereskedelmi központjait.
Elemzők szerint Kim Dzsong Il pénzügyi segítséget kíván kérni Pekingtől. Kína viszont elvárja, hogy Phenjan térjen vissza az észak-koreai atomprogramról szóló hathatalmi tárgyalásokhoz, amelyeken tavaly április óta nem vesz részt.