Kína tízmilliárd dollárt fektet be Észak-Koreában
Kína mintegy tízmilliárd dollár összértékű észak-koreai beruházásokra készül, nagyrészt politikai célzattal − adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
A kiszivárogtatott információk szerint néhány kínai állami bank és más multinacionális nagyvállalat közel áll a megállapodáshoz, amely szerint a körülbelül tízmilliárd dollárt elsősorban infrastrukturális beruházásokba, vasútépítésbe, kikötők, továbbá ingatlanok építésébe fektetnék. A befektetés mintegy 60 százalékát várhatóan a kínai bankok adják majd − írja a Yonhap meg nem nevezett, de a kérdésben tájékozott forrásra hivatkozva. A jelek szerint a befektetők és az észak-koreai állami fejlesztési bank közötti megállapodás aláírására várhatóan a jövő hónapban kerül sor.
A beszámoló kitér arra is, hogy a nagy összegű beruházás nem lesz hatással az ország gazdaságának lényegi állapotára, a szegénység visszaszorítására, viszont része lehet abban, hogy Phenjant visszatérítse a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó nagyhatalmi tárgyalásokhoz. A hír egy héttel azt követően kapott nyilvánosságot, hogy Észak-Korea első számú vezetője, Kim Dzsong Il azt mondta Peking egyik magas rangú képviselőjének Phenjanban, elkötelezett a Koreai-félsziget atommentessé tétele iránt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.