Forródrót Peking és Újdelhi között
A kormányfők közötti forródrót létrehozásában állapodott meg Kína és India külügyminisztere. Jang Csie-cse és indiai vendége, Szomanahalli Mallaiah Krisna szerdán Pekingben írta alá az erről szóló megállapodást.
A Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel szerdán tartott megbeszélésen az indiai külügyminiszter a problémák békés tárgyalások útján történő megoldása mellett állt ki. "A forródrót létrehozása azt jelzi, hogy Kína és India kapcsolata szorosabbá válik" - mondta a kínai kormányfő, amikor fogadta Krisnát. "Kína azon fog munkálkodni Indiával, hogy növelje a kölcsönös bizalmat, és a megfelelő módon oldják meg a két nemzet közötti határkérdést" - húzta alá Ven, aki - mint mondta - bízik a kétoldalú és a nemzetközi színtéren folytatott együttműködés bővítésének lehetőségében is.
"A jószomszédi barátság és a közös fejlődés mindkét ország, Ázsia és a világ érdeke" - állapította meg a kínai miniszterelnök kiegészítve azzal, hogy "a kétoldalú kapcsolatok új szakaszba léptek, azokat immár az érettség és szilárd növekedés jellemzi". Krisna méltatta országa kapcsolatait Kínával, és hangsúlyozta, hogy India kész elmélyíteni a cserekapcsolatait és a mindkét fél számára előnyös együttműködést, továbbá megerősíteni az egyeztetést a fontos térségi és nemzetközi kérdésekben. Egyúttal biztosította vendéglátóit arról, hogy országa hajlandó együtt dolgozni Kínával a két nemzet közötti problémák békés tárgyalásokkal történő megoldásán.
Kína és India több mint fél évszázada nem tudja határvitáit lezárni, a két szomszédos ország 1962-ben rövid háborút is vívott egymással, amelyből India került ki vesztesen. India északkeleti határállama, Arunácsal Prades már a XX. század eleje óta okoz feszültséget Kína és az akkor még brit gyarmat India között. Peking szerint e 90 ezer négyzetkilométeres szövetségi állam egy része Kínához tartozik, India viszont azt állítja, hogy Kína 38 ezer négyzetkilométernyi területet foglalt el területéből Kasmírban.