2010. március. 26. 09:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 26. 10:25 Világ

Meghalt egy magyar ejtőernyős Texasban

Halálos balesetet szenvedett ugrásakor egy magyar ejtőernyős csütörtökön az egyesült államokbeli Texasban.

A férfi az ugrásokat szervező cég alkalmazottjaként a tandemugrásokat végrehajtó ejtőernyősöket fotózta. A szerencsétlenül járt férfi egy társasház tetejére zuhanva halt meg. Nevét nem közölték, de a rendőrség azt mondta, hogy magyar állampolgár volt és egy texasi ejtőernyős cégnek dolgozott. Az ejtőernyősöknek Port Aransas tengerparti településen kellett volna földet érniük. Szemtanúk elmondták: a férfi ernyője kinyílt ugyan, de rögtön "összecsuklott". A szövetségi légi közlekedési hatóság (FAA) szóvivője azt mondta, hogy az áldozat, aki tapasztalt ejtőernyős volt, a becsapódást túlélte ugyan, de később sérüléseibe belehalt. Munkáltatójának, a texasi Sky Dive Atlas cégnek a szóvivője arról számolt be, hogy magyar alkalmazottjuk korábban már tízezer ugrást hajtott végre.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.