2010. március. 26. 07:39 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 26. 07:43 Világ

Átment Obama eü-reformjának módosító csomagja is

Az amerikai szenátus, majd a képviselőház is elfogadta csütörtök este a maga által korábban jóváhagyott egészségügyi reformtörvény módosító csomagját, 220-207 arányban.

Az amerikai képviselőház is elfogadta az egészségügyi módosító csomagot, így az Barack Obama elnök elé kerülhet aláírásra. Néhány órával korábban a szenátus szavazta meg a módosítást 56-43 arányban. A tervezetet a republikánus szenátorok egyike sem támogatta, és három demokrata politikus is nemmel voksolt. 

A módosító csomag e heti vitájában a republikánusok több mint 40 különböző természetű, tartalmi és eljárásbeli kifogást emeltek a csomag megtorpedózására vagy elfogadásának késleltetésére. A demokraták szinte minden republikánus támadást elhárítottak, de két cikkelyt, a házszabállyal való ütközés miatt, törölni kellett a tervezetből. Ezért kell a módosított csomagról ismét szavazni az alsóházban.

Mivel a történelmi jelentőségű egészségügyi törvény úgy született meg, hogy a képviselőház a szenátus által tavaly karácsonykor elfogadott tervezetet hagyta jóvá, a demokraták ragaszkodtak bizonyos kiigazításhoz. A módosításokat tartalmazza a szenátusban csütörtökön jóváhagyott tervezet, amelyet a képviselőházban vasárnap, rögtön az egészségügyi törvény megszavazása után fogadtak el.

A módosítások között szerepel a nagyobb központi támogatás a betegbiztosításokhoz és a szövetségi állami szintű segélyek növelése a szegények alapellátását biztosító Medicaid programhoz. A demokraták ugyancsak hozzácsapták az eredeti törvényhez az országos diákhitelek rendszerének jelentős átalakítását, a hitelprogramok további több milliárd dollár szövetségi támogatást fognak kapni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?