Homokvihar tombol Pekingben
Az idei év eddigi legerősebb homokvihara tombol Kína északi részén: szombat reggelre vékony sárga homokréteg fedte be a pekingi utcákat, az ott parkoló autókat, s az ég is sárga színt öltött.
Az illetékes hatóságok figyelmeztették az embereket: a levegő minősége nagyon rossz, az ajtókat, ablakokat tartsák bezárva, s akinek nem feltétlenül fontos, most ne menjen a szabadba. A pekingi nemzetközi repülőtéren néhány járat indulását el kellett halasztani.
Az urbanizáció, a szárazságok és a túlzásba vitt legeltetés miatt Kínában egyre nagyobb területek válnak sivatagossá: ezek immár az ország területének egyharmadát borítják. Márpedig mindez a homokviharok gyakoribbá válásához vezetett: a Kínai Tudományos Akadémia becslése szerint az elmúlt ötven évben számuk meghatszorozódott. S bár az elmúlt években az ázsiai ország nyugati és északi részén több ezer hektáron telepítettek növényzetet a sivatag előretörésének lefékezésére, szakértők szerint a sikerhez évtizedekre lesz szükség.