2010. március. 08. 16:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 08. 16:47 Világ

Megkezdődött Malika el-Arúd és társai pere Belgiumban

Az al-Kaida terrorhálózat feltételezett tagjainak büntetőpere kezdődött meg hétfőn Brüsszelben, szigorú biztonsági rendszabályok mellett.

A csoport vád alá helyezett hét tagját - zömmel marokkóiakat - 2008 decemberében vették őrizetbe. Köztük van Malika el-Arúd, annak a férfinak az özvegye, aki 2001-ben egy társával együtt öngyilkos merényletben végzett Ahmed Sah Maszúddal, az afgánok nemzeti hősként tisztelt tálibellenes katonai parancsnokával. A per előreláthatólag e hónap végéig tart. A vád azt igyekszik bizonyítani, hogy bár a nyomozók sem kidolgozott merényletterv nyomaira, sem tárolt robbanóanyagokra nem bukkantak, a vádlottak mégis megvalósították a terrorcselekmény elkövetésére irányuló szervezkedést. Ez önmagában is tíz év börtönt vonhat maga után.

Malika el-Arúdot 2003-ban egy brüsszeli bíróság felmentette a Maszúd-gyilkosság ügyében. Később azonban Svájcban elítélték - igaz, hogy három évre felfüggesztve kapott mindössze fél év büntetést -, mert új férjével, Moez Garsallaouival együtt támogatott egy olyan szervezetet, amely al-Kaida-közleményeket, valamint "kivégzésekről" szóló videófelvételeket terjesztett az interneten. Ezután 2007 decemberében több társával együtt Belgiumban vették őrizetbe, azzal a gyanúval, hogy egy ott bebörtönzött terrorista kiszabadítására készülődnek. Miután azonban a gyanút semmivel nem sikerült alátámasztani, néhány nap múlva kénytelenek voltak szabadon engedni őt és társait. 

Egy évvel később aztán újból bilincs kattant a kezén, amikor vele együtt 14 személyt fogtak le összehangolt akcióban Brüsszelben, illetve Liege-ben, közvetlenül egy brüsszeli EU-csúcstalálkozó előtt. A csoport tagjai állítólag öngyilkos merényletre készültek, valószínűleg Afganisztánban vagy Pakisztánban, de volt némi kockázata Európában elkövetendő támadásnak is.

A vádlottak egyike, Hicham Bayayo - akinek a gyanú szerint most állítólag az afgán-pakisztáni határvidéken bujkáló Garsallaoui szervezte meg a terrorista kiképzését, 2008 végén videóüzenetet is hátrahagyott, "mártíromságra" készülve. Védője szerint azonban Afganisztánban kívánt "szent harcot" folytatni a külföldi megszállók ellen, és nem készült ártatlan emberek elleni merényletre.

 

 

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.