2010. január. 20. 08:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 20. 08:15 Világ

ENSZ-szankciók az al-Kaida jemeni szárnya ellen

Felvette az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szankcióbizottsága az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat jemeni székhelyű szárnyát és annak két vezetőjét a világszervezet terrorcsoportokat és terroristákat felsoroló feketelistájára, ami szankciók bevezetését vonja maga után.

A bizottságnak a világszervezet New York-i székházában helyi idő szerint kedden hozott döntése értelmében az ENSZ-tagállamoknak be kell fagyasztaniuk az al-Kaida-szárny és két vezetője javait, és utazási korlátozásokat kell elrendelniük a két férfival szemben.

A bizottság a jemeni al-Kaida katonai vezetőjét, Kasszem ar-Rimit, valamint Nászer al-Vahajsit vette fel a feketelistára.

Az al-Kaida jemeni szárnya egy évvel ezelőtt jött létre a terrorista hálózat jemeni és szaúd-arábiai sejtjeinek egyesítésével. A terrorista csoport nemrégiben a tavaly karácsonykor Amszterdamból Detroitba tartó egyik amerikai utasszállító repülőgép ellen megkísérelt merénylet elkövetőjeként jelentkezett.

A jemeni al-Kaida a szunnita iszlám egyik szélsőséges ideológiai irányzatát követi, amely kötelezővé teszi a hívek számára az iszlám szent háborút, a dzsihádot. Az al-Kaida-szárny támadásokkal fenyegette meg a nyugati állampolgárokat, hogy megtisztítsa az Arab-félszigetet a "hitetlenektől", és arra törekszik, hogy megdöntse az Egyesült Államokkal szövetséges, olajban gazdag Szaúd-Arábia királyi családjának hatalmát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.