2010. január. 19. 11:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 19. 11:52 Világ

Válság Szabadkán

Gyakorlatilag felbomlott a demokratikus szerb erők és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Szabadkát irányító koalíciója, miután a legnagyobb délvidéki magyar párt visszahívta városi tanácsnokait, és tagjai kivonultak a képviselőtestület hétfői üléséről.

A lépést a VMSZ által sérelmezett személyi és szervezeti döntések váltották ki, amelyeket a Borisz Tadics Demokrata Pártja által vezetett Európai Szabadkáért Koalíció csak az ellenzéki szerb demokrata képviselők szavazataival együtt tudott keresztülvinni. A VMSZ ellenkezése dacára átszerveztek több, jelentős pénzekkel rendelkező városi vállalatot, s a magyar párt által kifogásolt módon hatásköröket csoportosítottak át. Javaslat született arra, hogy alakuljon át a tíz tagú szűk városvezetés, amelynek öt VMSZ-es és öt demokrata párti tagja volt, köztük a polgármester és az alpolgármester. A változás lényege, hogy reszortok összevonásával megszűnik két magyar tanácsnok, az eddigi művelődési és a szociális felelős posztja.

Válaszul a javaslatra a VMSZ öt tanácsnoka közül négy (köztük a két közvetlenül érintett) lemondott a tisztségéről, az ötödik tanácsnokot pedig a párt visszahívta a testületből. Mivel a demokrata párti polgármester nem vonta vissza a magyar tanácsnokokat sértő átszervezési javaslatát, a VMSZ képviselői kivonultak a képviselőtestület üléséről, s ezután az ellenzékkel kiegészült demokrata párti többség jóváhagyta az intézkedést.

"Nem engedhetjük meg, hogy megalázzanak bennünket, és Önök ma egész nap megalázott helyzetbe hoznak" – jelentette ki még a vita alatt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a demokrata képviselőknek. "Egyelőre még nem mondhatom ki, hogy szétesett a városi koalíció, de nagyon komoly válságban van" – közölte Szasa Vucsinics, Szabadka demokrata párti polgármestere.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.