2009. december. 22. 11:14 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 22. 11:49 Világ

Pentagon: készen kell állni a katonai erő bevetésére Irán ellen

Továbbra is a diplomácia a legjobb eszköz Irán nukleáris ambícióinak féken tartására, de a Pentagonnak készen kell állnia az erő alkalmazására, ha Barack Obama elnök ilyen döntést hozna - jelentette ki kedden az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

Mike Mullen tengernagy az Egyesült Államok katonai célkitűzéseiről szóló éves beszámolójában nem részletezte, hogy mivel járna a katonai erő alkalmazása Irán ellen, de úgy vélekedett, hogy ennek korlátozott hatása lenne.

"Továbbra is úgy hiszem, hogy a politika a legjobb eszköz a térségbeli stabilitás elérésére, és a katonai erőnek korlátozott hatása lenne" - mondta Mullen. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben az elnök mégis a katonai megoldást választja, akkor készen kell állni az erő alkalmazására.

A tengernagy hangsúlyozta, hogy teljes mértékben támogatja a diplomáciai megoldásra összpontosuló törekvéseket, mindemellett kevés esélyét látja annak, hogy a közeljövőben sikerül áttörést elérni ilyen eszközökkel. "Megoldás még nincs a láthatáron" - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.